Amikor 1988-ban kijött a Roger nyúl a pácban című film, akkor az mindenkinek jó volt. Érthető módon a stúdiók fejesei is elkezdtek agyalni, miként lehetne még meglovagolni ezt a sikert, hogyan lehetne leutánozni a csodát. Amikor pedig a Paramount-hoz bekopogott Ralph Bakshi (a Tűz és jég, valamint A Gyűrűk Ura rajzfilm változatának rendezője) azzal, hogy van neki egy animációs-élőszereplős horrorfilm ötlete, akkor természetes, hogy felcsillant a szemük.
Eddig minden szép és jó, de ahogyan az sokszor megtörténik a filmiparban, jöttek más emberek is, leginkább azzal a céllal, hogy picit faragjanak a forgatókönyvön, átírják azt, hangsúlyt és hangnemet váltsanak. Így pedig, ami eredetileg egy R-besorolású, durvább film lett volna, az végül egy olyan, alacsonyabb korhatáros alkotássá vált, amely még így sem nevezhető gyermekbarátnak - pedig a szándék az lett volna, hogy eladhatóvá váljon az egész család számára.
A Huncut világ egy második világháborúból hazatért veteránnal indul (akit az arcátlanul fiatal Brad Pitt formál meg), aki a harcmezőről végre hazatér szerető anyjához. Önmagát egy motorral lepi meg, amellyel édesanyját el is viszi egy körre - annak tiltakozása ellenére -, aminek aztán súlyos következményei lesznek: egy részeg sofőr miatt balesetet szenvednek, amit ugyan Frank túlél, anyukája viszont szörnyethal. Ezt követően, még a baleset helyszínén valami furcsaság történik: Frank egyszercsak egy rajzolt világban találja magát. Innen ugrunk jópár évet, amikor újra találkozunk hősünkkel, aki egyfajta detektívként van jelen, akinek feladata, hogy véletlenül se legyen több ugrálgatás a két világ között.
Ebben a világban megismerjük Hollie Would-ot, a saját magát extrémen szűk ruhában illegető nőt, valamint egy rakás másik, furcsa, abszurd rajzolt karaktert, akik benépesítik ezt a sötét tónusú, látható szabályok nélküli világot. Mindeközben megismerünk egy képregényrajzolót, aki még a való világban van és aki papírra vetette ezt az ún. Menő világot. Őt olykor meglátogatja Hollie, csábítgatva őt a maga univerzumába, aminek aztán eleget is tesz Jack.
Nehéz leírni a film sztoriját és fő alapvetését anélkül, hogy ne hangozzon túlságosan infantilisnek, de azt hiszem, ezt el kell engednem: a film lényege az, hogy mindenki meg akarja dugni Hollie-t, Hollie pedig szintén ezt akarja tenni mindenkivel, de főleg Frank-kel és Jack-kel, a két humanoiddal. Frank egyik fő feladatának tekinti, hogy ezeket a szexuális aktusokat megakadályozza, hiszen azoknak beláthatatlan következményei lehetnek a világuniverzumot illetően. Amikor mégis megtörténik a dugás, értelemszerűen vissza kell valahogy fordítani a folyamatot.
A Huncut világot olyan volt nézni, mintha egy kamaszfiú zavarodott, nedves és végtelenül kanos lázálmába kaptunk volna bepillantást. Zavarbaejtő, minden értelemben romlott és problematikus, de valahogy mégsem lehet elfordítani a fejünket. Egy részről becsülöm azt az animációt, az animációban rejlő sötét és cinikus fantáziát, azt a szertelenséget, ami körülvette azt, de végig azt éreztem, hogy nem egy igazi filmet nézek, hanem egy filmbeli filmet. Egy filmet, amiben mondjuk Brad Pitt egy színészt alakít és kitaláltak neki valami őrülten hülye filmszerepet és annak csináltak volna egy egészestés verziót. Furán hangzik? Meglehet, de azt érzem, adekvát a Huncut világ egészét nézve. Hiába törekedtek egyébként arra, hogy alacsonyabb legyen a korhatár, ez a film alapvetően elbaszott fejben (ez nem értékítélet, inkább szimpla tényközlés), így az eredmény ha nem is erőszakos, de annyira szexuálisan kiéhezett és infantilis, hogy annak a gyereknek, akit véletlenül elvittek rá a moziba, egész biztosan rengeteg kérdése lett a stáblista legördülte után.
A film hemzseg a szexizmusban is, Hollie Would karaktere tényleg nem áll másból, mint abból, hogy huncutul kacsintgat és hangot ad szexuális étvágyának. Bár meglehet ez egy karikatúra is akarhatott lenni, nem annak csapódik le, ahhoz túl egyszerű és egybites a körítése. Egy biztos, ma ez a film ebben a formában egészen biztosan nem készülne el, ahhoz túl slendrián és túl felelőtlen az összkép. Vagy elkészülhetne, de akkor egy jóval kiforrottabb filmnek kellene lennie, ami nem csak alibinek használja a sztorit. Másfél órás játékideje alatt a film ugyan valamennyire megismerteti velünk a világot, annak lakóit, de érdemi, drámai erővel bíró tétet nem képes felhelyezni a palettára, ahogyan a főszereplő traumájával, valamint a képregényrajzoló büntetett előéletével se tud sok mindent kezdeni. Előbbi pedig jó táptalajt biztosíthatott volna egy komplex karakter számára, aki próbál menekülni a való világból egy annál furcsább, irreálisabb valóságba. Erre azonban egyszer történik reflektálás, az sem érdemi, plusz, ezzel az atmoszférával, amit a film biztosít és gerjeszt, valahogy össze sem fér az a fajta személyes dráma.
Minden negatívuma ellenére a film a maga módján izgalmas. Izgalmas egy kísérletként, izgalmas megnézni, hogy miként próbálták meglovagolni a Roger nyúl a pácban sikerét és miként próbált egy nívós alkotó érvényesülni ebben az élőszereplős firkavilágban. Van a filmnek egy sajátos atmoszférája, van neki egy amolyan éjfélutáni vibe-ja: el tudom képzelni, hogy gyerekként, éjjel titokban megnézni ezt a filmet egészen bizsergető és szokatlan élmény lett volna. Szeretem azt a tényt, hogy Brad Pitt-et ilyen filmben is lehet látni, ahogyan a főként drámaibb szerepeiről ismert Gabriel Byrne is bevállalta, hogy nyálát csorgatja egy rajzfilmfigura láttán. Kim Basinger pedig, mint élőszereplős változata a szexi firkának, nos, egyszerre hálás és hálátlan szerep. Egy biztos, ha valaki szereti az obskúrus filmeket és szereti látni, hogy bizonyos színészek milyen érdekes szerepvállalásokkal éltek karrierjük elején, annak abszolút ajánlom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése