2021. március 23., kedd

Veled, nélküled, veled, nélküled - Normális emberek (Könyv)



Fiú és lány találkozik. Fiú és lány tetszik egymásnak, majd közös megegyezést követően lefekszenek egymással. Megteszik ezt még párszor, érezhetően jól kijönnek, beszélgetnek közös témákról, szimpatikusak, félszegek és talán, talán olyan páros ők, akik akár egész életre összeragadhatnak. Van azonban egy kis gikszer a képletben: a fiú szeretné, ha kapcsolatuk titokban maradna az osztálytársaik előtt. 

Egyetlen mondat csupán, akármelyik másik történetben ártalmatlannak hatna, majdhogynem jelentéktelennek, ám ez az aprócska mondat az, ami meghatározza kettejüknek nem csupán kapcsolatát, de életét is. Sally Rooney regénye ebből az egyszerű felállásból kerekített egy olyan regényt, amely rengeteg érdekes gondolatot, kérdést felvet úgy általánosságban a párkapcsolatokról, kötődésről. A mű cselekménye több év történéseit hordja magában: kezdi a fiú és lány gimnazista éveinél, majd végigköveti őket egyetemi tanulmányaikig, mindig egy-egy apró szeletet mutatva meg kapcsolatukból. Tekintve, hogy nincsenek együtt hivatalosan, csak hébe-hóba jönnek össze egymással, kettejük viszonya apró darabokra van bontva, kis mozaikdarabkákra - ehhez idomul a regény formanyelve is. Ahelyett, hogy időben egybefüggő narratívát alkalmazna, kisebb-nagyobb ugrásokkal ismerjük meg a két főszereplő viszonyrendszerét.  Véleményem szerint ebben a szerkesztésmódban rejlik egyik legnagyobb ereje, amit egyszerűnek ható, de rendkívül találó prózájával támaszt meg. Cikornyás passzusok helyett arra törekszik Rooney, hogy gazdaságosan, ám tűpontosan ábrázolt karakterviszonyokkal meséljen.

"Ismét szeretkeznek, keveset beszélnek. Aztán Marianne-t béke önti el, aludni akar. Connell megcsókolja Marianne lehunyt szemhéját. Másokkal nem ilyen, mondja Marianne. Igen, feleli a másik. Tudom. Marianne érzi, hogy a másik bizonyos dolgokat nem mond el neki. Nem tudja megállapítani, hogy vajon az elhúzódás vagy a még nagyobb kitárulkozás vágyát fojtja-e el magában. Connell megcsókolja a nyakát. Marianne szeme elnehezedik. Szerintem jók leszünk mi így, jelenti ki Connell. Marianne nem tudja, vagy nem emlékszik arra, miről beszél. Elalszik."

Ebből a rövid részletből (amelyet a könyvet lapozván random emeltem ki) nagyon jól kitűnik ez az egyszerűség és az, hogy ez mégis mennyire kifejező tud lenni. Rooney elképesztő érzékkel festi papírra szavaival azt a hol csendes, hol kitörő szenvedélyt, ami jellemzi Marianne-ék kapcsolatát, nem várt mélységekben vájkálva a szerelem mibenlétében. Kevésbé történetet mesél tehát, mint inkább lelkiállapotokat érzékeltet, kimerevített, izzó pillanatokat, valamint szegmenseket két, egymással párhuzamosan haladó és néha érintkező életből. Mindeközben az egészet áthatja egyfajta determináltság (a "csak a többiek meg ne tudják"-mondat kísértése): mintha egyikük sem tudna létezni a másik nélkül, de folyamatosan csak rontanak a helyzeten és akárhányszor véget ér, sejthetjük, hogy valahol, valamikor újrakezdődik. Egymáshoz illenének, mégsem lehetnek teljesen egymáséi. Másokkal folytatnak hivatalos viszonyt, mégsem tudnak senki mellett úgy elköteleződni, mint egymás mellett. 

Az írónő mindeközben érzékletes portréját festi meg ennek a két sebzett lelkű fiatalnak, ügyelve arra, hogy ne ítélkezzen, de kiemelve minden jó és rossz tulajdonságukat egyaránt. Vájkál bennük, mélyre hatol, igyekszik megértetni velünk a botlásaikat, bemutatni miként gondolkodnak és milyen érzelmi viharokat élnek át magukban. Sokszor kifejezetten fájdalmas és szomorú olvasmánynak éltem meg, mert olyan érzésem volt, mintha valakinek a privát életébe nyertem volna bepillantást - és mondom ezt nem kifejezetten a szexjelenetek miatt, sokkal inkább amiatt, hogy a sebezhetőséget is képes volt úgy ábrázolni Rooney, hogy mélyre hasson nálam, olvasóban is. Két főszereplőjén keresztül közvetve ugyan, de arról beszél, hogy a kommunikáció, a bizalom, valamint az odafigyelés és a törődés mennyire fontos egy párkapcsolatban. Annak a kérdését pedig ugyan nem teszi fel, hogy mindez, ahogyan ezt így folytatják mennyire egészséges, de óhatatlanul is feltettem magamban: meddig lehet folytatni egy ilyen se-veled, se-nélküled kapcsolatot? Bizonyos ponton túl, Rooney története óhatatlanul átmegy egyfajta toxikus viszony ábrázolásába, amelyben a két fél bár nem bántják egymást (egy fizikálisan toxikus kapcsolatban egyébként konkrétan részt vesz Marianne), mégis, így, hogy az a gyengédség amit adhatnak egymásnak, az a szeretet amivel kiszolgálják a másikat, csupán ideiglenes, szakaszos, roncsolja az egzisztenciájukat. Vissza-visszatérnek a másikhoz, ezzel is bomlasztva az esélyt arra, hogy boldog párkapcsolatban éljenek. És csak remélhetjük, hogy előbb-utóbb megtalálják saját magukat egy olyan emberben, akivel örökre együtt tudnak lenni.

Nagyon nagyra értékeltem tehát ezt a regényt, világa beszippantott, izgalmas volt együtt lenni ezekkel a szereplőkkel és tetszett, hogy a látszólagos egyszerűsége mögött ennyi kompexitás rejtőzött. Ami a belőle készült sorozatot illeti, eddig csupán három epizódot láttam, abból ítélve jó kezekbe került az adaptáció. Kíváncsian várom, milyen véleménnyel leszek, mire a végére érek. 

Kiadó: 21. század kiadó

Fordította: Dudik Annamária Éva

Magyar kiadás éve: 2019

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése