Az, hogy négy év után csak elkészült és láthattuk Zack Snyder saját verzióját az Igazság Ligájából, nagy szám. Elvégre mégiscsak problémás körülmények és állapotok uralkodtak a Warner háza táján, amikor a stafétabot átkerült Joss Whedon-hoz és azóta is sokan átkozzák utóbbi nevét, amiért olyan szörnyűséget kreált az alapanyagból. Most azonban, hála a világhálón elterjedt Release the Snyder Cut-hashtagnek (kicsit komolyabban fogalmazva: mozgalomnak), a stúdió engedett a nyomásnak és hagyta a rendezőnek azt, hogy filmre vigye a maga vízióját, kvázi kiengesztelve a rajongókat és lezárva magában egy zűrös, szomorú és tragikus korszakot. Hogy milyen lett a film? Nos, pontosan olyan, amilyet a rajongók vártak és kiköpött olyan, amilyenre sokan csípőből azt mondják: "Ez a film nem a kritikusoknak készült."
Azonban nem szabad elmennünk amellett, hogy egy film sosem csak a kritikusoknak készül, hanem minden esetben annak az embernek, aki megnézi, aki rászánja az időt. Tehát: a nézőnek. És tekintve, hogy a filmkritikus is csak néző (aki valamelyest más szemmel nézi az alkotásokat), így neki is készült. Lássuk hát, miről is van szó.
Miután Superman (Henry Cavill) meghalt a Batman Superman ellen végső összecsapásában, Batman (Ben Affleck) ahelyett, hogy folytatná ezt az ellenséges, széthúzó attitűdöt, inkább csapatot tervez verbuválni egy közelgő külső fenyegetés kivédéséhez. A csapathoz kiválasztja Barry Allen-t (Ezra Miller), azaz Flash-t, Wonder Woman-t (Gal Gadot), Aquaman-t (Jason Momoa), valamint Cyborg-ot (Ray Fisher). Mindeközben a fenyegetés tényleg közeleg, Steppenwolf ugyanis arra készül, hogy leigázza a világunkat, hogy aztán azt tálcán kínálja fel urának, Darkseid-nak.
Ami első körben megkülönbözteti ezt a filmet a Whedon-verziótól az az, hogy esetünkben Snyder sokkal több időt hagy annak, hogy megmutassa, honnan jöttek az ő hősei. Hosszúra nyújtott, jelenetekben, fejezetekben ábrázolja őket: Cyborg-nak megmutatja az eredettörténetét, Flash-t látjuk, amint börtönben lévő apjával beszélget (ez mondjuk a korábbiban is szerepelt) és megnézzük egy hétköznapi hősmutatvány közben, Aquaman hőstetteinek tiszteletére a helyiek dalolnak, Wonder Woman pedig Batman megbízásából talpal és nyomoz. Ezzel pedig máris kijavította azt, amit a 2017-es filmnek nem sikerült: koherensebbé tenni a dolgokat. Négyórás játékidővel minderre bőven van ideje, ahogyan arra is, hogy még több lassítást, még több akciót, néhány plusz karaktert és egy majd' húszperces epilógust is belevigyen a filmjébe - színesítve a palettát és kielégítve a rajongói igényeket. Papíron tehát alapvetően működnie kellene és minimálisan működik is, jóval összetartóbb ez a film, mint a korábbi, sokkal inkább hasonlít egy épkézláb filmhez. Ami jó, még akkor is, ha én személy szerint minden fogyatékossága ellenére kényelmesen elvoltam Joss Whedon filmjével. Többek között azért, mert volt benne egyfajta fun-faktor, ami Snyder rendezéseiből mindig is hiányzott és ez ha kicsit is, de ellensúlyozta azt, hogy korábban hogyan nyúltak mondjuk Batman vagy Superman karakteréhez.
Snyder filmje tehát nagyon sok szempontból más, mint a korábbi és ha nem is ugyanazokkal a hibákkal van teleékelve, mint amaz, attól ugyanúgy nem tudom tiszta lelkiismerettel azt mondani rá: "Ez egy JÓ film.". Ez az a film, amit nézve végképp megbizonyosodtam arról, hogy a 300, a Watchmen és egyéb nagy sikerű filmek rendezője nem tud, vagy csak nehézkesen képes hatékonyan elmesélni egy történetet és rendezői képességei is sokszor addig terjednek, hogy szép, lassított képsorokban mutat be egy-egy drámainak szánt történést. Nála a drámai esemény megrendezéséhez csupán két eszköz létezik ennek a filmnek a tanúsága szerint: nagyon drámai ária-zene és lassítás. Ezeket rengetegszer elsüti a filmben, hol több, hol kevesebb sikerrel, de leginkább túlzásba víve az effektust, ezzel nálam kontraproduktívvá alakítva a végeredményt.
Többször éreztem azt, hogy a film szinte el van ájulva saját epikusságától, menőségétől és drámájától, ergó: végtelenül komolyan veszi magát. Beszéljünk akár az amazonok több jelenetéről, vagy Aquaman lassított-dögös ivós-sétájáról, ahogy begyalogol a habzó, tajtékzó tengerbe, amely közben természetesen melankolikus zene megy a háttérben.
Mondhatnánk persze erre, hogy szőrszálhasogatásnak teszem ki a látottakat, hiszen mindez csak a felszín, a stílus, ha egyszerűen nem tetszik a rendező stílusa, akkor menjek arrébb, nincs itt számomra semmi látnivaló. A problémám azonban ezzel az, hogy addig rendben van, hogy időt szán arra, hogy többet mutassa a főszereplőit, viszont arra kevésbé fordít figyelmet, hogy igazán megismerje és igazán közel hozza őket. Nincsenek kiglancolt jellemeik ezeknek a karaktereknek, nincsen karakterív azon túl, hogy mondjuk Aquaman egyik pillanatban még nem akar segíteni Batmannek, míg egy másik jelenetben már heroikusan elállja a víz útját. Persze, tudjuk, hogy meg kell védenie a maga világát, de ennyi és nem több - Snyder rendezőként, Terrio íróként ehhez az egy mondathoz nem tesz hozzá semmi érdemlegeset. Ennél valamivel jobban jár Cyborg, akiről többet megtudunk, hozzá érezhetően több gondolatot fűztek hozzá érdemben az alkotók és bár odáig nem mennék, hogy ténylegesen kiemeljem őt, mint karaktert (mert annyira nem izgalmas), de azért legalább többet foglalkoztak vele. Ha a másik oldalt nézzük, ott is vannak változások. Steppenwolf szerepe nagyobb lett és némi motivációt is kapott (bár ez is mondvacsináltnak hat), Darkseid pedig végre tiszteletét teszi egyfajta Thanos-utódként, minden szálak mozgatójaként. Utóbbi ugye az előző változatban nem szerepelt, csak említették egy jelenetben, úgyhogy el tudom képzelni, hogy egyes nézők örülnek a jelenlétének. Még akkor is, ha nincs más funkciója, csak hogy fenyegetően nézzen és egyszer lézersugarat lőjön a szeméből.
Érthetetlen kicsit, hogy miért kellett tehát mindezt négyórásra duzzasztani (túl azon, hogy Snyder mindent vagy semmit alapon vágott bele és gondolta ha már lúd, legyen kövér), mert ez a történet rövidebb formában is működne, csak jól kell megírni. Az alkotók nyilvánvaló szándéka arra, hogy valami nagyszabásút hozzanak létre, nem csupán a külsőségekben kellett volna megmutatkozzon, hiszen például a sokat emlegetett A Gyűrűk Ura-trilógia sem azért nagyszabású és epikus első körben, mert jók az effektek és mert sok benne a harcjelenet. Hanem amiatt, mert ha lefejtjük az összes külsőséget, az összes látványelemet, akkor egy olyan történetet látunk, ami amennyire egyszerű, olyannyira egyetemes és olyannyira nő túl rajtunk. A Snyder Cut ezzel szemben fordítva működik: ha elvesszük a látványt és a pózokat, nem sok minden marad.
Mindezzel együtt értem, vagy legalábbis érteni vélem a nagy sikert: vannak a filmben pillanatok, amikor tényleg elhitette velem, hogy amit látok, az jó. Vannak hatásosan levezényelt jelenetek (Wonder Woman első belépője), Ben Affleck végre még több lehetőséget kapott, hogy Batman-ként ténykedjen, ahogyan Jeremy Irons-nak is öröm volt minden megszólalása. Akciódús, akadnak ütős látványelemek (az amazonok flashback-harca Steppenwolffal) voltak benne apró kis rajongói vágybeteljesítések, amiknek sokan tudnak örülni. Van némi humora is a filmnek és egy-két jól eltalált beszólás, ahogyan több olyan karakterinterakció is van, amely vicces pillanatokat eredményezhet. És hé, ismét megvillant egy kis potenciált, amit nézve a rajongók izgatottak lehetnek, majd szomorkodhatnak amiért ez nem fog megvalósulni. Mindemellett (és most megint kénytelen vagyok lassan visszatérni a negatívumokra), a Superman feltámasztását megelőző pillanatokat is szerettem - felfokozott feszültséggel és potenciállal telítődtek. Más kérdés, hogy aztán maga Superman is csak statisztaszerepet játszik az utolsó másfél órában, leosztva néhány pofont, folytatva ugyanazt a vonalat, amit Snyder korábban elkezdett vele. Azzal a különbséggel, hogy végre látjuk picit mosolyogni. De mi sem bizonyítja jobban azt, hogy a rendezőt a legkevésbé sem érdekli Superman és az, amit képvisel, hogy az utolsó jelenetben csak belebegteti egy ötletét, mely szerint az Acélember majd gonosztevővé válik és életben maradt hőseinket terrorizálja.
Összességében tehát hiába próbálta elfedni a film az előzőleg vétett hibákat, újakat zsákolt be. Nincs híján erényeknek, de ezek nem bizonyulnak elegendőnek számomra ahhoz, hogy igazán maradandó filmélményt nyújtsanak. Snyder hozza, amit tőle el lehet várni: látványt és pusztítást, lassításokat és drámát. Szuperhősküzdelmeket, vért, verejtéket. Ha engem kérdeztek, nekem eddig még mindig Wonder Woman két filmje a szívem csücske, de nagyon kedveltem a Shazam!-et és az Aquaman vállalt camp-jét is bírtam. Nem bánom, hogy elkészült a Snyder Cut, érdekes volt megnézni, látva a különbségeket, de köszönöm, ennyi elég volt. Engedjük el szépen. Legyen ennyi elég Kedves rajongók, Ti pedig élvezzétek. Őszintén mondom és szívből. Ritkán teljesülnek így az igények.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése