2002-ben Dr. Frank Tassonét megvádolták azzal, hogy a munkahelyéül szolgáló iskola pénzéből igencsak tetemes összeget tulajdonított el az évek folyamán. Ugyanezen váddal kellett szembenéznie kolléganőjének Pam Gluckinnak. Az ügy maga egy újságcikk nyomán robbant ki (az egyik diák leplezte le a sikkasztást), az újságcikkből pedig végül forgatókönyv lett. A forgatókönyvet - hogy az esetet még jobban cifrázzuk, az egyik diák, Mike Makowsky írta, aki annak idején abban az iskolában tanult. A forgatókönyvből pedig végül az a Cory Finley rendezett filmet, akinek legutóbb a Telivérek című remek fekete komédiát köszönhettük (Anya-Taylor Johnson főszereplésével).
A Romlott oktatás műfaját tekintve szintén fekete komédiának nevezhető, ám míg a Telivérek egy jóval abszurdabb szituációt fogott közre és tette azt kvázi elemeltebb, ridegebb stílusban, addig itt a rendező változatosabb eszköztárral játszadozott. Nem hiányzik persze így sem a harapós humor és a szúrós, cinikus hangvétel, de alapvetően más hangnem jellemzi ezt a munkát.
Magának a történetnek a középpontjában Frank Tassone (Hugh Jackman) áll. Frank köztiszteletnek örvendő tanfelügyelő. Mindenki szereti őt: a diákoktól kezdve a szülőkön át egészen a kollégákig. Megjelenése mindig makulátlan, sose késik, mindig mosolyog és mindig türelmes. Készséggel ad interjút az egyik diákjának, hogy cikket írjon a suliújságba és készséggel ad jótanácsot neki az ügyben, hogy miként válhat igazi, komoly újságíróvá. "Csak akkor lesz a cikkedből töltelékcikk, ha hagyod, hogy az legyen." - mondja egy ponton Rachel-nek, aki ezt megfogadva igyekszik tüzetesebben megvizsgálni, wannabe profi zsurnaliszta módjára, hogy milyen anyagi körülmények vannak az iskolájában. Amit talál, cseppet sem hízelgő - akár az iskolát nézi, akár Frank személyét.
Ami leginkább megragadott a Romlott oktatásban az az, hogy bár annyi esélye lett volna Frank Tassone-t egy simlis gazembernek beállítani, valahogy mindig képes volt pengeélen táncolni és adni egyfajta ambivalenciát. Tassone a történet szempontjából bár tényleg simlis, a forgatókönyv mindent megtesz annak érdekében, hogy megértse a szándékait és mögé lásson azoknak a cselekedeteknek, amelyek végül ahhoz vezetett, hogy a szülők egyetemes bizalmatlanságukat fejezzék ki az iskola irányába. Nem emel glóriát a feje fölé, nem sajnáltatja őt a film, de igyekszik azért elég tisztán bemutatni azt, hogy sokszor egy alapvetően jószándékú, becsületes embert is behúzhat magába a törvénytelenség örvénye. A film nagyban támaszkodik az őt megformáló Hugh Jackman játékára és megmondom őszintén, üdítő volt látni őt végre egy olyan szerepben, amely nem a Clint Eastwood-i, valamint a szuperhősi sármjára alapozik, hanem picit más megvilágításban láttatja őt. Jackman Tassone-ja sármos ugyan, de van az alapvető jóképűsége mögött egy jó adag hiúság (amelyet szemére is vetnek a film egy pontján), amit Jackman nagyon jól felszínre hoz. Nem fél úgy öregnek tűnni, hogy közben láthatóan próbálja azt leplezni a szerepe szerint. Mondjuk úgy: alázattal viseltetett a szerepe felé. A Romlott oktatás rajta kívül még egy tucatnyi kiváló színészt felvonultat: példának okáért Ray Romanót, vagy épp Allison Janney-t, de az újoncok közül is láthatunk tehetségeket - Geraldine Wishvanathan szimpatikusan jeleníti meg az újságírói babérokra törő diákot (aki egyben a néző azonosulását és belépőjét biztosítja). A karakterére jellemző bizonytalanság és morális iránytű nagyon jól meghatározta azt is, hogy én nézőként hogy érzek, vagy hogy érezhetek a történteket illetően. Neki és a többi szereplőnek köszönhetően megkapjuk azt a fajta több oldalról való megközelítést, amely az ilyen jellegű filmeknek opcionális (ám javasolt) sajátossága.
Más kérdés, hogy a végére úgy éreztem, az egésznek a középpontjában Jackman áll és a végére lényegében mindenki más elsikkad, halovánnyá válik. Értem, hogy miért őrá koncentrált az író, de még erőteljesebbé lehetett volna tenni Rachel karakterét azzal, hogy az ő szemszögét is erőteljesebb tussal érvényesíti a rendező. Az utolsó jelenetekben ugyanis már szinte csak Tassone-nal megyünk az úton és az ő sértettségét, veszteségét vesszük számba. Az pedig már az összhatást tekintve - érzésem szerint - már-már mellékesnek hatott, hogy közben ezzel a pénzköltési akciójával mit indított el. Ugyanakkor, még ezzel az apró gikszerrel együtt is egy szórakoztató, elegánsan, frappánsan megírt filmmel van dolgunk, amit nyugodt szívvel tudok ajánlani a dramedyk és az igaz történeten alapuló alkotások rajongóinak. Valamint azoknak, akik már szerették volna Jackman-t újra drámai szerepben látni adamantiumkarmok nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése