Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha a legelején kezdem: a mozgókép már nyolc éves korom óta életem szerves részét képezi. Egészen onnantól, hogy kézhez kaptam életem első filmmagazinját, melynek köszönhetően sikeresen megfertőződtem ezzel a szenvedéllyel. Szüleim legnagyobb örömére innentől kezdve havi rendszerességgel kellett nekem vásárolniuk a filmes tematikájú újságokat, nem győztem kikönyörögni magamnak bizonyos filmeket VHS-en, valamint megállás nélkül lapozgattam a tévéújságot, hátha látok valami gyöngyszemet, amit megnézhetek, vagy amit felvehetek kazettára. Szó, mi szó, meg voltam őrülve.
A magazinokat ugyanúgy gyűjtöm, a filmeket ugyanúgy nézem, a VHS-t ugyan felváltotta a DVD és a Blu-ray, az internet bekalózkodta magát a hétköznapjainkba, de köszönöm szépen, jól vagyok. Dolgozó emberként ugyan kissé nehézkes igazán lépést tartani az aktuális filmkínálattal, de teszem, ami tőlem telik. Kicsit lassabban, komótosabban, de töretlen lelkesedéssel, szeretettel. Érdeklődve.
Olyan kérdés ez, amire nehéz választ adni, de az elmúlt időkben mégis megpróbáltam megfogalmazni magamnak. Rájöttem, a filmet részben azért szeretem, mert annyi minden tud lenni egyszerre és mert magán hordozza az összes többi művészeti ágat. A filmben ott van a zene, a fényképészet, az építészet, valamint adott esetben a festészet és a rajz, de a film ugyanúgy magában foglalja az irodalmat és a színházat is. Szeretem, az összetettségét - hogy egy jó film ugyanúgy múlhat azon, hogy miként van valami megvilágítva, mint azon, hogy éppen ki van és ki nincs a képen. Hogy milyen zene csendül fel a kritikus pillanatban. Hogy milyen mondatok hangzanak el és milyen hangsúllyal mondják azokat. Szeretem, hogy a film szolgálhatja a színtiszta szórakoztatást, miközben igyekszik mondani is valamit a világról. A film lehet komoly, lehet bohókás, lehet sima és lehet fordított. Fogalmazhat egyszerűen és nagyon cizelláltan. Lehet hagyományos és teljesen rendhagyó és mindkettőt ugyanúgy lehet szeretni, csak más és más okokból. Szeretem, hogy bár a kezdetek kezdetén többen leírták színtiszta cirkuszi látványosságként, népbódításként, mégis, itt van. Erősebb, mint valaha. És bár változhatnak a filmnézési szokásaink, ahogy változhatnak a történetmesélési eszközök, de hiszek abban, hogy a film itt marad velünk, nem megy sehova. A kérdés persze csak az, hogy mi itt maradunk-e a filmnek, hogy nézzük és szeressük és értékeljük.
Ha szoktad böngészni a Puliwood nevű oldalt, akkor vélhetően már találkozhattál a nevemmel és az írásaimmal. Az, hogy saját platformot indítok nem jelenti azt, hogy elhagynám a Pulik fedélzetét, inkább arról van szó, hogy még szabadabb formában, még bővebben szeretnék értekezni a mozgóképekről. Azokról a mozgóképekről, amelyek engem, személy szerint - így vagy úgy - megmozgatnak. Legyen az régi vagy új, elfeledett, vagy klasszikussá érett, nem számít. Ha úgy érzem, van róla bőven mondandóm, akkor nem fogom magamban tartani. Ebből fakadóan ne számíts arra, hogy lépést tartok az újdonságokkal, ez az oldal nem azt a célt szolgálja majd, hogy segítsen eligazodni az újonnan bemutatott filmek garmadája között. Inkább szolgálja azt, hogy nyújtsak Nektek, olvasóknak valamit abból, ahogyan én látom az adott alkotásokat.
Persze nem csak filmekről lesz itt szó. Néha előkapok egy-egy könyvet is, hiszen az olvasás legalább annyira szerelmem, mint a mozgókép (spoiler: civilben könyvesboltban dolgozok), úgyhogy ezen a téren sem fogok fukarkodni, igyekszek izgalmas írásokkal jönni. Hogy milyen rendszerességgel, az majd kiderül. De akárhogy legyen, remélem, hogy érdeklődve látogattok vissza erre az oldalra és lelkesen olvassátok majd az eszmefuttatásaimat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése